FizioDream

Gyógytorna, masszázs és fizioterápiás szolgáltatások Gödöllőn

Évi

Rólam

Kazamér- Szilágyi Éva vagyok. 2010-ben végeztem a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán gyógytornászként, 2020-ban a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Karán a mesterképzésemet fejeztem be. Munkámban a legmagasabb színvonalat próbálom képviselni, ezért folyamatosan képzem magam. Mindig találok valami új irányzatot, amit be tudok építeni a kezeléseimbe, így a szüli-, és névnapi ajándékom nem okoz fejtörést a családomnak. 🙂 Az a cél vezérel, hogy a hozzám fordulók a tőlem telhető összes kezelési lehetőséghez hozzáférjenek és az egyéni helyzethez mérten többféle megoldási lehetőséget kipróbálhassanak. Ezek után közösen választunk a legmegfelelőbb technikákból. Próbálom követni szakmámban az újításokat és munkám során a hazai-, és nemzetközi irányelveket közösen alkalmazom. Emellett szívesen dolgozok együtt társszakmák képviselőivel, mert  hiszem, hogy a felmerülő problémákat komplexen a legjobb kezelni. Gödöllőn a magán gyógytorna kezelőmben  nagy hangsúlyt fordítok a tisztaságra és a kellemes környezetre, hogy a nálam töltött idő a hatékonyságon túl feltöltődést biztosítson testednek és lelkednek egyaránt.

Tape

Továbbképzéseim:

2009: Fit-ball a fitnessben

2009: Terápiás kutya felvezető vizsga

2010: Fit-ball kismamák számára     

2011: Mc’kenzie “A” kurzus a lumbális gerinc vizsgálata és kezelése

2014: Kinezio taping kurzus

2015: Fdm terápia

2015: Köpöly terápia

2018: Medical flossing

2020: Fizioterápia Msc.

2020: Neurodinamika

2020: Nyaki gerinc szegmentális vizsgálata és kezelése

2021: Máj viscerális kezelése

2021: Méh viscerális kezelése

2022: Biofeedback tréning a kismedencei gyógyászatban

2022: Teljes viscerális sorozat. (rekesz, vese, lép, tüdő, szív, belek, gyomor, mellékvese, hólyag)

Árak 2024. 12.31-ig

Első alkalommal a mozgásszervi állapotfelmérés 60-90 perc: 19.000 Ft.

Mozgásszervi állapotfelmérés első alkalom+ kezelés max.120 perc: 25.000 Ft.

Második alkalom és további kezelések: 13.000 Ft.

Első alkalommal a kismedence állapotfelmérése saját szondával, melyet a helyszínen biztosítok 60-90 perc: 45.000 Ft.

Első alkalommal a kismedence állapotfelmérése külső, egyszer használatos elektródával 60-90 perc: 27.000 Ft.

Biofeedback tréning meglévő szondával max. 45 perc: 15.000 Ft.

Biofeedback tréning egyszer használatos külső elektródával max. 45 perc: 17.000 Ft.

Kinezio- tape ragasztás kezeléssel együtt 1 testrész: ingyenes

Minden további testrész: 5.000 Ft.
 
Kinezio- tape ragasztás kezelés nélkül: Kicsi/ Nagy: 6.000/7.000 Ft.
 
Kismama- tape pocakra: 8.000 Ft.
 
Masszázs (60 perc): 13.000 Ft.

Bérlet 7+1 alkalmas (masszázs vagy gyógytorna): 91.000 Ft.

Bérlet 4 alkalmas (masszázs vagy gyógytorna): 47.000 Ft.

Biofeedback csomag ( állapotfelmérés+ 5 alkalom tréning): 105.000 Ft.

 

Árak 2025.01.01-től

Első alkalommal a mozgásszervi állapotfelmérés 60-90 perc: 20.000 Ft.

Mozgásszervi állapotfelmérés első alkalom+ kezelés max.120 perc: 25.000 Ft.

Második alkalom és további kezelések: 14.000 Ft.

Első alkalommal a kismedence állapotfelmérése saját szondával, melyet a helyszínen biztosítok 60-90 perc: 45.000 Ft.

Első alkalommal a kismedence állapotfelmérése külső, egyszer használatos elektródával 60-90 perc: 27.000 Ft.

Biofeedback tréning meglévő szondával 30- 45 perc: 15.000 Ft.

Biofeedback tréning egyszer használatos külső elektródával 30- 45 perc: 17.000 Ft.

Kinezio- tape ragasztás kezeléssel együtt 1 testrész: ingyenes

Minden további testrész: 5.000 Ft.

Kinezio- tape ragasztás kezelés nélkül: Kicsi/ Nagy: 6.000/7.000 Ft.

Kismama- tape pocakra: 8.000 Ft.

Masszázs (60 perc): 14.000 Ft.

Bérlet 7+1 alkalmas (masszázs vagy gyógytorna): 98.000 Ft.

Bérlet 4 alkalmas (masszázs vagy gyógytorna): 51.000 Ft.

Biofeedback csomag ( állapotfelmérés+ saját elektróda+ 5 alkalom tréning): 108.000 Ft.

 

Fizetés bankkártyával is lehetséges!

KATA- s vállalkozóként cégeknek és egészségpénztáraknak nem áll módomban számlát kiállítani!

Bérletek lejárati ideje 8 hónap. A bérlet átruházható, de állapotfelmérés szükséges előtte! A le nem járt alkalmak árát nem áll módomban visszatéríteni!

A biofeedback csomag lejárati ideje az állapotfelmérést követően 6 hét! A le nem járt alkalmak árát nem áll módomban visszatéríteni!

Kismamák és gyermekek csak külső szondával vehetnek részt a biofeedback tréningeken. Az ő esetükben mindenképp orvosi beutaló szükséges!

Lehetőség van kiszállásra abban az esetben, ha mozgása akadályozott. Ez esetben az ár miatt érdeklődjön!

A 24 órán belül lemondott időpontoknál a kezelés teljes összege felszámítandó, vagy a bérletből levonásra kerül a következő alkalommal!

 

 

LOGO

Amiben segíteni tudok:

  • Prevenció, hogy hogy ne fájjon!
  • Segíteni a leletek-képalkotók- orvosi dokumentumok között eligazodni, hogy az itt-ott is fáj mögött gyógytornász szemmel mi hozhat javulást
  • Sportra-, versenyre való felkészítésben közreműködés
  • Nőgyógyászati fizioterápia: Szülés-, és műtét előtt- után, inkontinencia problémák esetén
  • Trauma utáni rehabilitáció
  • Különböző reumatikus betegségek fizioterápiája
  • Ortopédiai elváltozások fizioterápiája
  • Viscerális kezelések
  • Biofeedback tréning
  • Masszázs
  • Hegkezelés
1664433213179
Polish_20221002_151300737

Hasznos tudnivalók

  • Kényelmes ruhába gyere, úgyis le kell vetkőzni..
  • Ha masszázsra jössz olyan fehérneműt vegyél, ami nem baj, ha a krémtől zsíros lesz. Bármennyire is igyekszek, néha előfordul, hogy rácseppen a krém.
  • Állapotfelmérésre hozd magaddal MINDEN orvosi papírod, vagy küldd át emailben! Én majd kiválogatom, hogy mire van szükségem.
  • Viscerális kezelés előtt friss ultrahang szükséges. Lehetőleg 1 hónapon belüli.
  • Kismamák és gyermekek csak külső elektródával végezhetnek biofeedbacket. Nekik orvosi javaslat szükséges!
  • Ha saját szondás biofeedbackre jössz, hozz egy kicsi műanyag dobozt, amibe beleteszed a szondát és a sérülés veszélye minimalizálódik.
  • Kezelés előtt igyál sok folyadékot! Van Wc-m! 🙂
  • Kezelés utánra ne időzíts fizikai munkát, megerőltető edzést. Fáradt lehetsz. A kezelés utáni 2-3 órában még veszélyes is.
  • Ha beléptél hozzám, tegeződünk. Könnyebb a kommunikáció és a tiszteletet így is maximálisan megkapod tőlem. Ne foglalkozz vele, ha idősebbnek tűnök, mint Te..
  • Ha nem tudom felvenni a telefont, visszahívlak. Ha nem sürgős, írj emailt és pár órán belül válaszolok.
  • Lesz házi feladat. Tuti. Hozzád igazítjuk, alkudozunk, megbeszéljük, megtanulod, lefotózzuk, leírom, néha szereted, néha utálod, néha unod, néha küzdessz vele, néha kimarad. Soha nem foglak több gyógytornára kárhoztatni, mint amennyire szükséges, de ez a kulcsa a javulásnak és a sportodhoz/szabadidődhöz való visszatérésnek. A végére rutin lesz és lehet meg is szereted! 😉  Nem fog örökké tartani! A cél a tüneteid megértése, később az önkezelés elérése.
  • Ez az utolsó pont nagyon kellemetlen számomra is, de muszáj vagyok megírni! Mindenkinek közbe  jöhet bármi egyéb elfoglaltság, amit megértek, de kérlek, tisztelj meg azzal, hogy nem az utolsó pillanatban módosítod, vagy mondod le a találkozónkat! Pár óra alatt nem mindig sikerül valakit a helyedre szerveznem. Ezt az időt a családomtól veszed el! Emiatt a beleegyező nyilatkozatban elfogadod, hogy 24 órán belüli lemondás vagy meg nem jelenés esetén a következő alkalommal a teljes összeget köteles vagy megtéríteni! A második „elfelejtett” alkalom után nem adok több időpontot!

Kezelések

Biofeedback tréning

Biofeedback tréning

Köpölyözés

Köpölyözés

Medical flossing

Medical flossing

Kineziotape

Kineziotape

Gyógytorna

Gyógytorna

Viscerális terápia

Viscerális terápia

Medencefenék vizsgálat

Medencefenék vizsgálat

FDM kezelés

FDM kezelés

Kapcsolat

Telefonszám:

+36-70/4243421 

E-mail cím:

[email protected] 

 

Facebook: https://www.facebook.com/Fiziodream/

Cím:  2100 Gödöllő, Szent János utca 38.

Üzenetküldés: